Nem
tudom, mennyit aludhattam – mivel fogalmam sem volt, mikor feküdhettem le -, de
arra ébredtem, hogy valaki gyengéden rázza a vállaimat. Nyöszörögve próbáltam a
takarót pajzsként a testemre fölráncigálni az érintés elől, de a betolakodó nem
tágított és egy mozdulattal a padlóra küldte az ágyneműt, az engem körülvevő
melegséggel együtt.
-
Sajnálom, hogy felébresztelek Hyejin, de
hamarosan landolnunk kell – hallottam Baekhyun hangját, amiből egyértelműen
kitűnt, hogy egyáltalán nem sajnálja a dolgot.
-
Nélkülem nem tudsz? – nyavalyogtam félig
a párnába, félig már lalaföldön.
Az
intézetben szinte sose adatott meg nekem, hogy addig maradjak fönn, ameddig
csak akarok, ahogy az is szabályokhoz volt kötve, mikor keljek fel. Most, hogy
szabad voltam a börtönömből, úgy éreztem, kijár nekem egy kis plusz szunyókálás
az elmúlt évek elhalasztott lehetőségeiért. Persze Baekhyun nem így gondolta.
-
Hyejin.
Ki
se kellett nyitnom a szemem, akkor is tudtam, hogyan nézhet most rám. A barna
szemek szigorúan perzselik alakomat, ajkai apróra préselve. Nem tűr
ellentmondást. Óriásit ásítottam és nyújtózkodni kezdtem.
-
Jó, megyek – sóhajtottam megadóan,
választ már csak a becsukódó ajtótól kapva.
*
Tizenöt
perccel később még mindig a szemeimet dörgölgetve léptem ki a hálóhelyiségből
egy egyszínű, fehér pólóban és egy szürke melegítőnadrág sarkain taposva. A
felöltözés és a felkelés öt perc sem volt; a további tíz azzal telt, hogy meg
kellett kérnem Baekhyunt, hogy ásson nekem elő valahonnan egy váltás tiszta
ruhát, mert a jelenlegi állapotomban nem voltam képes elviselni a két napja nem
fürdött testemet és még ráadásként az éjjel nappal viselt korábbi póló-melegítő
kombót. Ha arra gondoltam, hogy ilyen koszosan és retkesen kell majd
megjelennem vadidegenek előtt, elborzasztott, de hát nem lehetett mit tenni.
Egy űrhajón tartózkodtam jelenleg, nem a Grand Hotelben, sajnos.
A
pilótafülkében ledobtam magamat szokásos helyemre Baekhyun mellé és várakozóan
ráfüggesztettem pillantásomat. Tekintete és ujjai szintén a panelen jártak;
tisztán látszott, hogy keményen összpontosít. Mikor már majdnem nem bírtam
tovább a hajó zúgását és kapcsolók finom, halk kattanásait – egyszóval a
monoton zajt – megszólalt egy sípoló hang a háttérben. Azt hittem, hogy valami
baj lehet – még emlékeztem a védőpajzs leválásának hangjára -, de Baekhyun
megnyugtatott.
-
Közeledünk Coruscanthoz – nézett rám. – A
fedélzeti számítógép figyelmeztet, hogy ki kell lépnünk a hiperűrből.
-
És ha mondjuk… figyelmen kívül hagynánk?
Akkor mi történne? – kérdeztem kíváncsian.
-
Túlhaladnánk a célon és kapnánk egy
seregnyi hibaüzenetet az arcunkba, ami után elvesznének a betáplált koordináták
– válaszolt.
-
Nem tűnik életveszélyesnek – rántottam
meg a vállam megkönnyebbülve.
Nem
mondom, láttam rá esélyt, hogy elvétjük a dolgot és a semmi közepén lyukadunk
ki. De így megnyugodtam. Egy pillanatig.
-
Addig nem, amíg bele nem ütköznénk egy
másik bolygóba, csillagba vagy esetleg egy aszteroida-mezőbe – mondta szárazon.
– A koordinátákkal a megfelelő számítások is elvesznének és így már a hipertér
nem lenne biztonságos az utazásra. De ez nem fog megtörténni, mivel már itt is
vagyunk. Most figyelj.
Féloldalas
mosolyáról és érzéki ajkairól nehezen tudtam elvenni a tekintetem, de a szemem
sarkából észlelt változás miatt odakaptam a fejem. A hiperűr folyamatos kéksége
pillanatok alatt oszlott fel előbb fehér sávokká, majd tűnt el a világűr
feketeségében. A csillagok olyan fényesen ragyogtak és annyi volt belőlük,
amennyire emlékeztem; csodás volt. Bár még mindig szokatlan látványnak hatott,
mégsem emiatt tátottam el a számat.
A
közelünkben egy óriási – vagy csak annak tűnő – bolygó foglalta el az ablaküvegünkből
látszódó kilátás jó részét, ami kizárásos alapon csakis Coruscant lehetett. A
bolygó közel sem hasonlított a Földhöz: sokkal több fény és sokkal kevesebb
természetesség sugárzott át a gömböt körülvevő opálos ködön keresztül. Ami a
leginkább meglepett, az a tengernyi űrhajó volt, ami másodpercenként szállt fel
a bolygóról, illetve le. Olyan volt, mint egy forgalmasabb repülőtér, vagy egy
kikötő, de mégis teljesen más.
-
Nos?
Nem
tudtam betelni azzal, amit láttam, ezért nem is fordultam Baekhyun felé, amikor
ezt kérdezte, de éreztem, hogy mosolyog.
-
Ez… Ez oltári – suttogtam áhitattal.
-
És még a felét sem láttad – nevetett
fel. – Csatold be magad, megkezdjük a leszállást.
Jobbnak
láttam azt tenni, amit mond, hiszen kötve hittem, hogy van ezen a hajón
valamiféle légzsák, ami kipattan a műszerfalból, ha mondjuk, összeütközünk
valamelyik másik járművel ebben az űrbéli hangyabolyban. Baekhyun egy kar
előretolásával lejjebb kezdte ereszteni a hajót Coruscant felé, ahol amint
átértünk a gravitációs mezőn – és a rázkódáson – felvillant a panelen egy gomb,
aminek a megnyomásával felrecsegett egy rádió valahol. Baekhyun röviden és
tömören azonosította magát a vonal másik felén kérdezősködő félnek,
(diszpécsernek?), valamint pár mondattal az én személyemről is ejtett szót.
-
A Palota leszállópályáján várják Önöket,
uram – mondta. – A leszállási engedélyét megadom, tovább indulhatnak.
Baekhyun
kikapcsolta a kommunikátort és immár rendes sebességgel vettük az irányt –
valószínűleg a Palota – felé. Ha viszont visszagondoltam arra, mennyi hajó jár
a bolygó légterében, felmerült bennem egy kérdés.
-
Itt mindig ekkora ellenőrzés van? –
kérdeztem kíváncsian Baekhyuntól, aki azonban megrázta a fejét.
-
Nem – sóhajtotta. – De most ez a
biztonsági előírás egy ideje. Ha ki akarjuk szűrni az ellenséges kémeket,
birodalmiakat, muszáj ezt tennünk. A sajtó kiszivárogtatta, hogy az Új
Köztársaság egy jedi hadsereg kiképzésére készül és a hír sajnos a Birodalom
fülébe is eljutott. Ezért ekkora a felhajtás.
Egy
ideig csendben érleltem magamban, amit mondott, aztán hirtelen leesett a
tantusz és akkorát koppant, hogy féltem, Baekhyun is meghallotta. Most már
mindent értettem! Baekhyun küldetése, a birodalmiaktól való üldöztetése, az
ellenőrzések…
-
Meg akarják ölni az összes jedit, még azelőtt,
hogy elkezdődhetne a kiképzés – nyeltem egyet. – Ezért akartak téged is –
-
Igen – bólintott Baekhyun. – A
Birodalomnak csak akkor van esélye az Új Köztársaság ellen, ha a jedi rend nem
áll talpra. Márpedig a Praxeum megépülésével erre minden esély megvan. Rengeteg
jedi lovag indult útnak a galaxisban, hogy minél több padawannal térjenek
vissza, akiket később kiképeznek. A Birodalomnak érdeke, hogy ez ne történjen
meg, ezért vagy próbálják megölni a már felavatott jediket, akik tovább
adhatnák a tudást, esetleg kínzással kiszedik belőlük a Praxeum hollétét, ami
mellesleg hétpecsétes titok, vagy elpusztítják a padawanokat, így a jedik
tanítványok nélkül maradnak. Ezzel ismét átvehetnék a hatalmat. Persze, hogy
mindent bevetnek.
Összeszorítottam
az ajkaimat, mert nem akartam kinyögni Baekhyunnak, hogy mennyire megrémített a
gondolat, hogy velem együtt megannyi padawanra és jedire veszély leselkedik.
Amikor beleegyeztem abba, hogy megtanulom az Erő használatát, erről szó sem
volt.
Kinézve
az ablakon, próbáltam elterelni a gondolataimat a mellettünk elsuhanó Coruscant
látványával. Körülöttünk megannyi impozáns épület tört a magasba, legtöbbjük
stílusa összekeveredve az antik és a modern építészettel, mégis kellemes
látványt nyújtva. Az emberek furcsa mód nem gyalog jártak-keltek a széles,
autópályányi utcákon, hanem repülő járműveken haladtak szinte mindenütt, vagy
pedig közösen összezsúfolódva utaztak azokon a libegőkhöz hasonló kis dobozokban,
amik a levegőben függve szállították a lakosokat. Rengeteg kábel futott
szerteszét alattunk, behálózva az egész várost – valószínűleg a teljes bolygót
is.
Ahogy
kifelé bámultam, meglepődve vettem észre, hogy nem látom a talajt. Elsőre fel
sem tűnt mindez, hiszen annyi más dolog vette el a figyelmemet, de most már nem
tudtam nem észlelni. Az épületek között sötétség volt és mélység. El nem tudtam
gondolni, miféle varázslat tartja a várost talapzatok helyett.
Hamarosan
sejteni kezdtem, hová tarthatunk. A horizonton egy, a többinél jóval nagyobb
épület emelkedett a magasba; halvány körvonalai egyre határozottabbak lettek,
ahogy a hajóval közeledtünk felé. A Palota tényleg hatalmas volt. A felépítése
leginkább egy zikkurathoz, lépcsős piramishoz hasonlított, teteje azonban lapos
volt, kivéve azt a négy, illetve a középen lévő ötödik tornyot, ami
rendületlenül ágaskodott az ég felé. Baekhyun, ahogy gondoltam, ereszkedni
kezdett és hamarosan finoman landoltunk a tetején.
Ahol
ültem, tökéletes rálátásom volt a fém ajtószárnyakra, amik a hajtóművek
leálltával nyíltak ki velünk szemben. És amik emberi alakokat tártak elénk.
Ennyi éppen elég volt ahhoz, hogy az antiszociális énem előtörjön és félni
kezdjen a rám nehezedő szociális elvárásoktól. Kezeimmel a pólóm szélébe markoltam,
miközben ajkamra haraptam.
Nem akarok oda kimenni.
Sajnos
azonban tudtam, hogy nem tehetek mást. Baekhyun sürgető tekintete nem tűrt
ellentmondást: amikor látta, hogy próbálom húzni az időt, kihúzott a
pilótafülkéből és határozottan az ajtóhoz ráncigált. Nagyon imponálónak tűnt
feltenni a kérdést, hogy nem maradhatnék-e esetleg itt, a hajón. Mondjuk…
addig, amíg haza nem mehetek.
-
Nincs mitől tartanod – motyogta nekem
Baekhyun, miközben felemelkedett előttünk a fémajtó és a rámpa elkezdett
leereszkedni.
A
hirtelen fény, ami az ajtó nyílásával előretört, egy pillanatra elvakított,
mintha a reggeli napsugarak sütöttek volna le rám, ám az érzés nem volt
teljesen ugyanaz. A fény nem volt természetes, sem a melegsége a bőrömön. De
több óra űrben való utazás után már ezt is értékelni tudtam. Baekhyun kilépett
a rámpára és visszafordult felém. Karamell tincseibe lágyan bele-belekapott a
szél, összeborzolva amúgy is összevissza álló üstökét, de cseppet sem rontva a
kinézetén. Barna szemei melegségtől csillogtak, ajkain nagyon halvány mosoly
játszott és megkockáztattam a kijelentést, hogy ez a férfi előttem szebb, mint
én. Ha tehettem volna, lefényképezem a pillanatot, hogy még tovább megmaradjon.
-
Isten hozott Coruscanton, a fővárosban.
*
Bármennyire
is próbáltam erősnek mutatni magam, a térdeim remegtek, miközben lefelé
támolyogtam a rámpáról – részben a rengeteg egyhelyben ülés miatt, részben
pedig… Részben pedig azért, mert be voltam tojva, ezen nincs mit szépíteni. Nem
számítottam fogadóbizottságra egyáltalán, nemhogy arra a sok emberre, aki mind
valószínűleg azért jött, hogy Baekhyunt üdvözölhesse. Én voltam a kilógó
ráadás, akire valószínűleg mindenki úgy fog bámulni, mint egy cirkuszi
látványosságra. Erre pedig semmi szükségem volt.
Nagyot
nyelve hajtottam le a fejemet és néztem magam előtt a kikövezett utat, miközben
Baekhyun után kullogtam. Egyre közeledtünk a számomra liftnek látszódó
gépezethez, ami előtt megállt mindenki, miután kiléptek a tetőre. Kezeimmel a
pólómat markolgattam, próbálva valami ismerősbe kapaszkodni, miközben lélekben
dühösen magamra fújtattam.
Most legyen nagy a szád, Hyejin!
Otthon sosem voltál ennyire gyáva, mégis mi van veled?!
Annyira
el voltam foglalva magammal, hogy nem vettem észre, hogy Baekhyun időközben
megállt előttem, így jókora hülyét csinálva magamból, véletlen a hátába
ütköztem, beütve a fejemet. Hátratántorgásom közepette mentálisan elsírtam
magam, és letettem arról, hogy az első benyomás után mindent simán fogok tudni
kezelni. Tudhattam volna magamról, hogy ezt is elcseszem.
Félve
lestem ki Baekhyun háta mögül, mikor nem hallottam egyetlen kuncogást sem –
csupán egy halk horkantást, amiben Chanyeolra ismertem. Szemeimmel azonnal
keresni kezdtem fehér üstökét, amit nemsokára meg is találtam, csak fel kellett
néznem.
És
feljebb.
És
még feljebb.
Úristen, ez egy óriás.
A
megrökönyödés és a gondolat valószínűleg kiülhetett az arcomra, mert Chanyeol
karba fonta a kezeit és felhúzta egyik szemöldökét. Olyan gyorsan kaptam le
róla a tekintetem, hogy olimpiai aranyat érdemeltem volna érte és elhatároztam,
hogy igenis meg fogom húzni magam és nem fogok rossz fát tenni a tűzre. Mert ha
ez az óriás nekem támad, ott biztos én fogok alulmaradni.
Hófehérke
lazán elérte a száznyolcvan centimétert – szemmel saccolva túl is lépte – és
ahogy a holohíváson keresztül láttam korábban, eszméletlenül nyurga volt. És
fitt.
Borzasztóan.
Fitt.
A
karjaira egyetlen pillantást vetettem csak, ami végleg meggyőzött arról, hogy
érdemes vele jóban lenni – aminek a lehetőségét én persze már az első
alkalomnál eljátszottam. Sóhaj.
Hófehérke
helyett próbáltam ezután a többieket is szemügyre venni, akik számomra mind ismeretlenek
voltak, de egy-egy halvány mosollyal a szájuk szélén méregettek. És végre
tudtam hinni Baekhyunnak azzal kapcsolatban, amit a hajón mondott. Tényleg
voltak nálam sokkal furább lények is ott, hála istennek nem az ijesztő
fajtából.
Nézelődésemet
Baekhyun zavarta meg, aki finoman meghajolt az előttünk állók felé, akik
viszonozták a gesztust. Nézve, hogy mindenki mit csinál – kissé megkésve ugyan
– de én is meghajtottam magam, ne lehessen azt mondani, hogy bunkó vagyok. A
tömegből ezután kivált két Baekhyun korú férfi és elém léptek. Öltözékük eltért
a többiek furcsán puritán posztóanyagokból varrt ruháitól; rajtuk díszes,
színes köpeny lógott, gazdagon hímezve. Kétség sem férhetett hozzá, hogy sokkal
rangosabbak voltak, mint a jedik.
Az
egyik határozottan felém nyújtotta a kezét és várta, hogy elfogadjam a
gesztust. Biztató mosolya és ártalmatlan ábrázata volt, amit jó jelnek vettem
ezért kezet ráztam vele.
-
Kim Joonmyeon vagyok, nagyon örvendek –
biccentett felém. – Én vagyok az Akadémia kihelyezett vezetője. Chanyeol már
tájékoztatott, hogy csatlakozol hozzánk.
Most
erre mégis mit kellene mondanom?! Kétségbeesetten pillantottam először Baekhyunra,
hogy valamiféle segítséget kapjak, hogy kellene beszélnem ezzel a
hivatalnokkal, de nem tudtam olvasni a szemében. Próbaképp Chanyeol felé is
eltekintettem, de abban a pillanatban megbántam ezt a döntésemet.
-
Lee Hyejin vagyok, én is örvendek –
nyögtem ki nagy nehezen. – És öhm… a Földről jöttem…?
A
bemutatkozásom nem sikerült a legjobbra, azzal a kérdésre hajló hangszínnel a
végén, ezt elismerem. De fogalmam sem volt, hogy egyáltalán meg kellene-e
említenem a „hova tartozásomat”. Minden teljesen új volt itt nekem.
És
amitől a legjobban féltem: megkezdődött a kijelentésem után a sustorgás – igaz,
halkan, de hallottam. Nem mertem a többiekre nézni, inkább a hivatalnok –
Joonmyeon – ruháján vizsgálgattam a gyönyörűen hímzett absztrakt mintákat.
A
másik díszköpenyes srác azonban kizökkentett azzal, hogy ő is megragadta a
kezem és az övébe zárta. Óriási, kerek szeme volt; mosolya szív alakra
emlékeztetett.
-
Do Kyungsoo, Joonmyeon titkára –
mutatkozott be. – A beiratkozásodat már elkezdtem intézni, de mivel sajnos nem
tudom a személyes adataidat, ezért a nyilvántartásba nem tudtalak felvenni. Kellene
nekem a születési dátumod és helyed, a vércsoportod, a magasságod, a -
Bunkónak
éreztem magam, amiért a torokköszörülésemmel félbeszakítottam és olyan
bocsánatkérő pillantást próbáltam küldeni felé, ami a legmeggyőzőbbnek tűnt. De
őszintén szólva, már nem tudtam tovább ott álldogálni.
-
E-Elnézést
kérek – szólaltam meg félénken, de lélekben közben hevesen vállon veregettem
magam, amiért ilyen tisztelettudóan szólaltam meg. – De amint látják, nem
vagyok éppen a legprezentálhatóbb állapotomban. Nem folytathatnánk egy másik
időpontban az ismerkedést? Ígérem minden kérdésre válaszolok később.
Szinte
éreztem, ahogy mindenki végignéz az ő ruhájuktól mérföldekkel különböző fehér
póló-szürke macinaci együttesen és a koszos, szétszakadt zoknin, amiben még
Baekhyun ideiglenes búvóhelyéről jöttem el, cipő híján. Borzasztóan
kényelmetlenül éreztem magam így ennyi ember előtt. Joonmyeon azonnal kapcsolt
és bocsánatkérően elmosolyodott.
-
Oh, milyen modortalanok vagyunk –
szörnyülködött el. – Biztosan kimerült vagy.
-
Hát, ami azt illeti, eléggé – motyogtam halkan,
mire elmosolyodott és a többiek felé fordult.
-
Aayla, megkérhetlek rá, hogy Hyejinnek
tiszta ruhákat intézz? – kérdezte, mire egy kék színű, a fején két csápot
hordozó lány rám mosolygott és bólintott. – Chanyeol, te pedig kérlek, mutasd
meg neki a szobáját. Ott fel tud kicsit frissülni és megfelelő öltözékbe bújni.
Még
pont elkaptam, ahogy Hófehérke megforgatja a szemeit a helyükön, miközben
szitkokat mormol az orra alatt, de jelenleg ő sem volt képes lelohasztani az
izgalmamat, ami egy forró fürdő gondolata miatt tört rám. Hálásan pillantottam
Joonmyeonra, aki futólag megveregette a vállamat.
-
Ha bármi probléma van, csak szólj az
interkomon és segít majd neked valaki – nyugtatott meg, az ott álló kíváncsi
tömeg felé intve, akik biztatóan bólogattak.
Nem
akartam nekik mondani, hogy már az interkom megtalálásával és használatával is
gondjaim lehetnek, ezért inkább köszönetképp meghajoltam. Már épp kérdezni
akartam, hogy Baekhyun velem jöhet-e amikor Joonmyeon mosolya lehervadt az
arcáról és komollyá vált, ahogy a jedi felé fordult.
-
Baekhyun, a Tanács hallani szeretné a
jelentésedet az útról. Az ülésteremben várnak rád.
-
Rendben – biccentett Baekhyun határozottan.
– Üzenem, hogy fél óra múlva ott vagyok.
Álmélkodva
figyeltem azt a férfit, aki előttem állva beszélt. Teljesen másképp viselkedett
itt, mint a hajón, vagy amikor megismerkedtünk. A felelősség és a rang, amit
valószínűleg viselt, sokkal jobban érződött most, mint amikor párszor kiéreztem
a cselekvéseiből. Itt olyan volt, mint egy… mint egy katona.
-
Ha befejezted a bámészkodást,
indulhatnánk.
A
hirtelen, mély hangra összerezzentem és felnézve Chanyeol unott, egyben
rosszalló tekintetével találtam szemben magam. Nagyot nyelve fordultam sarkon
és kezdtem követni Hófehérkét, csak reménykedve benne, hogy nem fog megfojtani
egy félreeső helyen.





Szia^^
VálaszTörlésNagyon tetszik a resz:3
El tudom kepzelni mit erezhetet Hyejin mikor megerkeztek,de vegul is nem volt az rossz,hisz mindenki jol fogadta:) A bemutatkozasa kisse viccesre sikeredet,de nem baj:) Milyen edes Jonnma meg Soo:3
Nagyon nevetem azon hogy Hyejin feljebb es meg feljebb kellet nezen,vegul oriasnak nevezni Chanyeolt,ami igaz is:)
A vegere is sokat nevetem,biztos hogy Yoda mester nem fogja mehfojtani:)
Varom a folytatast,koszonom hogy olvashatam<3
Örülök, hogy tetszett a rész, kicsit nehéz volt megszülnöm, így még nagyobb elismerésnek érzem! Köszönöm, hogy írtál <3
TörlésÉn nem vagyok bazi nagy Star Wars fan de az eddigi részek minden betűjét faltam és egyszerűen imádom. Nagyon tetszik Hyejin emberi karaktere, könnyen tudok vele azonosulni, emellett Baekhyunt és Chanyeolt is nagyon tetszik ahogy megírtad!(: <3 Mikor folytatod, ha szabad érdeklődni? ;D
VálaszTörlésOh, nagyon örülök, hogy tetszett! ^^ Valószínűleg hamarosan lesz új rész, sajnos eddig állandóan dolgoztam és nem volt időm írni, de most beteg vagyok, szóval bebugyolálom magam és várom az ihletet ;)
Törlés